Straub József

Állampolgárság:

magyar

Születési dátum:

1952. 06. 16.

Bemutatás:

Straub József viszonylag későn, a húszas éveinek végén kezdett el hegyet mászni, először csak hegyi túrákra indult, majd az első hóban sátrazás után döntötte el, hogy tanfolyamon is elsajátítja a hegymászáshoz szükséges tudást. Ennek keretében járt a Kaukázusban és a Himalájában vizsgázni, azonban az első igazi mászása, az első igazi csúcs: Ausztria legmagasabb pontja, a 3800 méteres Gross Glockner volt, amit később negyvenszer hódított meg. A hegymászást igazán 1985-ben kezdte, négy évvel később már benne volt az első magyar Tien-Shan expedícióban, ahol Vörös Lászlóval együtt elérték a 7439 méter magas Győzelem csúcsot (Pik Pobeda). Részt vett a Magyar Hegymászó Klub expedícióján, aminek köszönhetően 1990. október 4. Reinhard Wlasich társaságában Straub József és Koncz Ákos első magyarként lépett a Cho Oyu legmagasabb fokára. Továbbá 1996-ban tagja volt az első Magyar Mount Everest Expedíciónak. A Mount Everestre készülve felváltva járt a Pamírba, illetve a Tien-Shanba, összesen hat alkalommal jutott fel hétezer méternél magasabb csúcsra. Mindeközben túravezetésből is élt, a Grossglockner, a Grossvenediger, illetve Mont Blanc csúcsain összesen mintegy száz alkalommal járt. Legutóbb éppen halála előtt két hónappal. 2002. március 4-án betegségben hunyt el.

 

Jelentősebb mászásai:

 

1989 - Győzelem csúcs (7439 m); 1990 – Cho Oyu (8201 m); 1996 – Mount Everest

Elhunyt:

2002. 03. 04.

8000-es expedíció:

Név Indulás
Magyar Mount Everest Expedíció 1996 (csapat) 1996. 03. 30.
Magyar Cso Oju Expedíció 1990 (csapat) 1990. 09. 01.

Megmászott 8000-esek:

Csúcs Dátum Expedíció
Cso Oju 1990. 10. 04. Magyar Cso Oju Expedíció 1990 (csapat)
  • E Eseményhorizont expedíció
  • Aktuális expedíció