Kiss Péter

Állampolgárság:

magyar

Születési dátum:

1986. 12. 12.

Bemutatás:

Még gyerekkorában megismerkedett a hazai teljesítménytúrázással, kétszer "Az év teljesítménytúrázója" (2003, 2004) lett. 18 évesen fordult a magasabb hegyek felé, először hazai mászóiskolákban, majd a Magas-Tátra zordabb falain csiszolta mászótudását. Expedíciós barlangász, mintegy 15km-nyi barlangjárat felfedezése kötődik a nevéhez. Első magyarként érte el az Alpok összes (82db) 4000-es csúcsát és egyedül végigmászta a Magas-Tátra főgerincét. Számtalan nehéz alpesi utat teljesített, a fiatal hegymászó generáció oszlopos tagja volt. Hobbija a futás: sokszoros maratonista, hatszor futotta körbe a Balatont, a 2011-ben a 26. Budapest Nemzetközi Maratont pedig barlangász-felszerelésben futotta végig. A Magyarok a világ nyolcezresein szervezésében 2013. május 20-án Erőss Zsolttal oxigénpalack használata nélkül elérte a Kancsendzönga 8586 méteres csúcsát, azonban ereszkedés közben örökre eltűntek. Előtte sosem mászott 8000 méteren. 2014. január 6-án a 4bakancs.com hegymászó szakportál internetes szavazásán posztumusz Az év hegymászója díjat kapott expedíciós hegymászás kategóriában.

 

Jelentősebb mászásai:

 

Alpok (mind a 82 db csúcs); Magas-Tátra főgerince; 2013 - Kancsendzönga (8586 m)

Elhunyt:

2013. 05. 21.

Magyar Kancsendzönga Expedíció 2013

2013. május 20-án mintegy 24 órás menettel megmászta (Erőss Zsolttal együtt) oxigénpalack használata nélkül a Kangchendzönga 8586 méter magas csúcsát, viszont lejövetel során lezuhant. Május 21-én a kora reggeli órákban az ő holttestét látták, és le is fényképezték a 4-es tábor közelében, ahová lecsúszott.

8000-es expedíció:

Név Indulás
Magyar Kancsendzönga Expedíció 2013 2013. 03. 27.

Megmászott 8000-esek:

Csúcs Dátum Expedíció
Kancsendzönga 2013. 05. 20. Magyar Kancsendzönga Expedíció 2013
  • E Eseményhorizont expedíció
  • Aktuális expedíció
Kép