Hír

Klein Dávid újabb expedícióra készül, ezúttal azonban nem egyedül

2016-06-11 10:42:00

Klein Dávid néhány hete ért haza a 8091 méter magas Annapurnáról, azonban máris egy újabb expedícióra készül. Suhajda Szilárd hegymászóval június 14-én indulnak útnak a 8611 méteres K2 csúcs megmászására.

 A Johnnie Walker K2 Expedíció keretében Szilárd és Dávid közös célja, hogy együtt vigyék fel a magyar zászlót Földünk második legmagasabb hegycsúcsára. A hegymászók előzetes becslések alapján június 27-ig érik el az alaptárbort. A „hegyek királya”-ként is emlegetett K2 csúcsán még nem járt magyar hegymászó.

Klein Dávid és Suhajda Szilárd 3 éve ismerik egymást és az utóbbi időben többször is voltak már közös túrán, azonban ez az első alkalom, hogy egy nagyobb expedícióban is együttműködnek. A két hegymászó utoljára az Alpokban tett egy téli túrát, amellyel már a tavaszi-nyári hegymászó idényre készültek.

Klein Dávid május elsején ért fel a 8091 méteres Annapurna csúcsára a Johnnie Walker Annapurna Expedíció keretében.  Nem időzött itthon sokáig, így az előző expedíció során megszerzett akklimatizációs „tőkéjét” kamatoztatni tudja majd a következő nagy kihívás során. Célja a Karakorum-Himalája 2-es számú csúcsa, a K2 lesz. Ezúttal nem egyedül vág neki az expedíciónak: vele tart jó barátja és mászótársa, Suhajda Szilárd is, így ketten alkotják a Johnnie Walker K2 Expedíció csapatát.

A K2 a Föld második legmagasabb hegycsúcsa, Pakisztán és Kína határán, a Karakorum hegységben. A csúcs tengerszint feletti magassága 8611 méter. Először két olasz hegymászónak sikerült megmásznia 1954-ben. A K2-ről érdemes megemlíteni, hogy – a himalájai csúcsokkal ellentétben – ez a hegy leginkább a nyári időszakban mászható, hiszen a Himalája vonulata a monszunnal érkező csapadékot felfogja, így annak hatása a Karakorumban már nem igazán érzékelhető. 2005-ben Kollár Lajos vezetésével Erőss Zsolt és csapata kísérelte meg elérni a K2 csúcsát, Zsolt azonban az időjárási viszonyok miatt 8350 méterről kénytelen volt visszafordulni. Magyarok közül utoljára Suhajda Szilárd és Varga Csaba tettek kísérletet a hegycsúcs elérésére 2015-ben. Akkor az összes magasabban elhelyezkedő tábort elvitte egy lavina, megsemmisítve a sátrakat és felszereléseket is egyben. „Az Abruzzi-gerinc néhány nap leforgása alatt vált háborús övezetté” – írta tavaly Szilárd a naplójában. A 2015-ös nyári szezonban senki nem mászta meg a K2-t, azonban Szilárdnak és Csabának sikerült a helyszínen lévő 100 hegymászó közül a legmagasabbra, 7400 méterig jutni.

 

A Johnnie Walker K2 Expedíció során Dávid és Szilárd célja, hogy oxigénpalack és teherhordók segítsége nélkül érjék el a 8611 méteres csúcsot, melyen magyar állampolgár még nem járt. Mindketten a megfontoltság hívei és hasonlóképpen gondolkoznak a hegymászás lényegéről, stratégiájáról. Azt vallják, hogy „egy expedíció akkor tekinthető sikeresnek, ha elérték a csúcsot és a hegymászók épségben le is jöttek a hegyről.”

Az expedíció fő támogatója ezúttal is a Johnnie Walker. A Diageo kereskedelmi- és marketing igazgatója, Edvi Szabolcs az együttműködés kapcsán elmondta: „A Johnnie Walker a világ vezető blended skót whisky-jeként igyekszik inspirálni az embereket, hogy minél többen lássák, milyen pozitív folyamatokat indíthat be, ha az életöröm vezérli mindennapjainkat. Legutóbbi expedíciója során Klein Dávid méltán tudta képviselni a márka által vallott nézeteket, miszerint igazán csak az életöröm az, amely sikeressé tehet egy embert: nem feltétlenül a siker a kulcs a boldogsághoz, éppen a boldogság, az életöröm az, ami a sikerhez vezet, ez visz közelebb céljaink eléréséhez. Úgy gondolom Dávid és Szilárd tökéletes képviselői lesznek ezen nézetnek a K2 hegy mászása során is, hiszen mindketten azt csinálják, amit a legjobban szeretnek és egyben élveznek is: legfőbb örömforrásuk a hegymászás. Örömmel és büszkén támogatjuk a két hegymászót a Johnnie Walker K2 Expedíció során.”

 

Kedves Szerkesztők, Újságírók! Dávid és Szilárd mostani expedíciója nem valósulhatna meg a támogatók hozzájárulása nélkül. Mivel a főtámogató a Johnnie Walker, kérjük, hogy beszámolóikban az expedíciót a teljes nevével, JOHNNIE WALKER K2 EXPEDÍCIÓként tüntessék fel!